Bár nem rég már közzétettem egy-egy bejegyzést ezzel a témával (lakásvideó) kapcsolatban itt a blogon, úgy gondoltam, most kicsit más szemszögből mutatom be ezt a műfajt pár szóban.
Szegeden elsőként?
Néhány hónapja keresett meg Zoli azzal a gondolattal, hogy szeretné máshogy, más módszerrel, valami újjal érdekessé, egyedivé tenni az ingatlanközvetítés folyamatát és a személyes brand építést valami olyannal, ami még szélesebb rétegekhez ér el – manapság meg a csapból is a videós tartalmak folynak, és ezek jutnak el a legtöbb emberhez is a közösségi média által. Persze az sem titok, hogy jelenleg az ilyen jellegű tartalmaknak a legjobb az elérése, és ez a jövőben még inkább felfelé fog ívelni, mert a hirdetők már Magyarországon is rájöttek arra, hogy videóval sokkal olcsóbb is hirdetni Facebook-on. Szóval, úgy gondoltuk, Szegeden elsőként rakjuk össze ezt a két dolgot, teszünk egy próbát, meglátjuk, mi sül ki belőle, úgyhogy munkához is láttunk.
De miért jó lakásvideóval hirdetni?
Egész egyszerűen azért – saját tapasztalat alapján is mondhatom –, mert az ingatlanközvetítő „saját magával” adja el a lakást, ő maga az egyik hirdetési platform az eladási folyamatban, és bizony az első személyes benyomáson rengeteg múlik ilyen mértékű befektetések esetén. Ezért hát az élelmes ingatlanos videót készít(tet), ezzel is hozzáadva saját személyiségét a reklámhoz – főleg akkor, ha mindezt mégse veszi olyan nagyon komolyan. (Meg persze a fent említett elérési statisztika se elhanyagolható.) Zolival pedig éppen ezért volt jó a munka: együtt találtuk ki a snitteket, „forgatókönyv-csírákat”, ésatöbbit. A Brainstorming során sokszor találunk ki elborult, olykor kivitelezhetetlen dolgokat, és mindketten szeretjük a kihívásokat. További pozitívum, hogy hirdetésnek ez a fajtája egyszerűen személyesebb, közelebb hozza egymáshoz az érdeklődőt, az ingatlanközvetítőt, és adott esetben az eladót is.
Összességében érdekes volt egyről a kettőre haladni, belekóstolni ebbe a műfajba is, valami újat, frisset készíteni Szegeden elsőként. Meg persze technikailag is jó fejlődni, mert így már látom, hogy a csíptethetős mikrofon, minőségi hangrögzítő felszerelés nélkül nem lehet ilyet készíteni! :) Már várom a folytatást, ami még jobb, még színesebb lesz, és ki tudja, lehet, hogy éppen Téged segítünk hozzá így álmaid lakásához! :)