Egy kis polgári Csengelén, és egy ebéd / estebéd utána. Ennyi. Viszont mindent meg szerettek volna örökíteni, mert tudták, hogy ez a legfontosabb napjuk, és egyszer van ilyen.
Heni és Kristóf nem szerette volna túlgondolni. És hát miért is tették volna? Egy kis polgári esküvő Csengelén, és egy ebéd / estebéd utána. Ennyi. Viszont mindent meg szerettek volna örökíteni, mert tudták, hogy ez a legfontosabb napjuk, és egyszer van ilyen.
A legfontosabb az, hogy együtt a kis család, és ezt megörökíti valaki. Hogy együtt vannak ők, és ez fennmarad az utókornak. Mert nem luxus a fotós, hanem a legfontosabb dolog az elkövetkezendő években és évtizedekben az „időutazáshoz” :)
Idén is én voltam a hivatalos fotósa a V. Zsendülés kertészeti konferenciának, és ezzel egy időben készült egy kreatív videó is, ami összefoglalja a legemlékezetesebb pillanatait a napnak. Köszönöm szépen ismét a megbízást!
Idén fotóztam Éva és János nagy napján, Szegeden. Három-négy éve meg Lia és Zoli esküvőjét dokumentáltam Algyőn, és most itt voltak előttem, egy felvételen :)
Talán a városban utolsóként ( :) ), nekem is sikerült lencsevégre kapni ezt a gyönyörű, szegedi, Széchenyi téri csodát, a liliomfát, más néven a magnóliát (én utóbbi néven ismertem). Köszönöm a megbízás Rebekának és Zsoltnak!
A Nagy Nap közeledtével felgyorsulnak az események, és eddig nagy valószínűséggel már kikristályosodott a program, megvan a menetrend, megvannak a zenészek / dj, a (kreatív fotós) helyszínek, a lagzi/vacsora helyszíne, már az esemény előtt egy évvel. De mire is kell figyelni, ha hozzáértő fotósra / videósra szeretnéd bízni a legfontosabb napotokat? Mit érdemes megkérdezni a szakembertől, mielőtt lefoglaljátok nála az időpontot?
Itt van 10+1 dolog, amit meg kell kérdezned az esküvő fotósodtól vagy videósodtól (pl. tőlem), mielőtt lefoglalod!
1. A megannyi sok esküvő fotós / videós közül miért pont Téged válasszalak?
Kiváló kérdés, és vissza is kérdeznék, hogy miért is ne? Esküvős fotók kellenek, és – amíg 2016 körül még kuriózum volt – manapság már alapelvárás az igényesen vágott, rövid, megosztható kreatív videó is. Ebben a legfontosabb pillanataitokat, videós formában is megoszthatjátok a közösségi oldalatokon, meg persze a násznéppel. :)
Másik fontos dolog a stílus. Megbizonyosodtatok a kiválasztott fotós stílusáról? Tetszenek a korábbi munkáim, ilyesmiket szeretnétek? Ha igen, én vagyok a Ti emberetek!
Harmadik legfontosabb szempont a büdzsé. Nyilván Ti is tisztában vagytok azzal, hogy egy kezdő fotós igen olcsón, akár ingyen is elvállalja a Nagy Napotok dokumentálását. Kérdés, hogy egy tapasztalatlan „szakemberre” nyugodt szívvel rábíznátok-e – túlzás nélkül – a legfontosabb napotokat? Én biztosan nem kockáztatnám be. Illetve egy „nagydumás”, „sztárfotóst” sem ajánlott megbízni, mert nyilván nem szeretnétek hét számjegyes árajánlatot kapni, majd megfizetni, és végül minőségben középszerűt kapni.
2. Az összes fotót retusálod?
Egy átlagos esküvőn több száz, esetenként több ezer fotó / videó készülhet. Profi fotósok RAW, azaz nyers fotóformátumba dolgoznak, melyek 45-75 megabyte-ot is foglalhatnak. Ezek nagyon sok helyet emésztenek fel. Én egy fotózáson akár több 124 Gigabyte-os memóriakártyát is „elfogyasztok”, pláne, ha még kreatív videó is készül a fotók mellé (4K felbontásban). A retusálást és fényelést egy lista alapján végzem, tehát a pár válogatja ki, és nem én döntöm el, hogy nekik mi kell, mi tetszik. Ez szubjektív műfaj, nem dönthetek a pár helyett. Sok fotós önmaga válogat, és nem mutatja meg, és nem is adja le az összes fotót (nyersen). Én igen, odaadom a nyerseket is, és a párra bízom a válogatást :)
Minimális fényelés, színezés, archibák, felesleges csillanások éltüntetése jellemzi az utómunkámat, tehát nem „tolom túl”, és „instagramm-os filtereket” sem rakok a fotóimra a retusálás során.
3. Milyen határidővel dolgozol? Mennyit kell várjak a fotókra / videókra az esküvő után?
Jellemzően még addig próbálom megcsinálni a fotókat, amíg friss az esküvő a fejemben. Ezt általában 2-3 hét maximum, miután megkapom a fent említett, kiválogatott felvételek listáját a pártól.
Ha kreatív videót is forgattunk, a rövid, „highlight” verzióra általában két hónapnál nem kell többet várni. Ha hosszú verziót is kértetek, azt többnyire 3-5 hónap alatt elkészül. Persze ez a szezon sűrűségétől is függ. Van amikor kevesebb, van amikor több idő a leadás.
4. Milyen formátumban kapom meg a fotóinkat?
Digitális formátumban kapod meg, USB-s adathordozón. Vagy letölthető link-et kaptok, ahonnan könnyedén letölthetitek az összes anyagotokat. Más fotósokkal ellentétben – én a teljes felbontású, nyomdai előkészített fotókat SOHASEM vízjelezem.
Mivel én csak digitálisan adom le a fotóimat, nem kell több hónapot várni a végeredményre, és így kedvezőbb megbízási díjakon is tudok dolgozni. 2020-ban már mindenki magának nyomtat, olyan méretben és mennyiségben, amilyenben szeretné, tehát én nem szeretek ráerőltetni egy bizonyos méretet és nyomtatott darabszámot a párjaimra, mivel az összes esküvőm más és más!
5. Mennyivel korábban kell lefoglaljak esküvő fotóst / videóst?
Manapság legalább egy évvel korábban le kell foglalni a vacsora, lagzi helyszínét, a zenészeket, a vőfélyt (pláne a vőfélyt / ceremóniamestert!). De már a fotós / videós sem kivétel ez alól. Régebben elég volt pár hónappal korábban szólni, egyeztetni, de már az igényes fotósok / videósok egy évre előre be vannak táblázva esküvőkre.
Tehát ha például 2020-ra szeretnél minőségi fotós / videós szakembert, azt legkésőbb 2019 nyár végéig érdemes megtalálni, mert ahogy telik az idő, úgy csökken az esélyed szabad és hozzáértő szakembert találni.
6. Jegyesfotózást is kapunk?
Tőlem igen, ha jelzitek előre, hogy kértek. Ezt többnyire az esemény előtt 2-8 héttel korábban szoktuk megejteni, egy napos vasárnapon. Ha kérnek a párok tőlem jegyesfotózást is, az különálló kreatív fotózásnak számít nálam, tehát a kért fotók száma fölött kapják meg a párok. Például, ha 45-65 db fotót kértek a Nagy Nap után, a jegyes fotózás után is 45-65 fotót válogathattok ki retusálásra, így kétszer 45-65 db-ot kaptok.
7. Milyen utazási költséggel szoktál kalkulálni? Milyen egyéb kiadással kell számoljunk?
Nem számítok fel Szeged 100 km-es körzetében utazási költséget. 100-200 km közt az adott ajánlat 10%-a az utazási költségem, 200-400 km fölött 20%-al növeli meg az adott árat. Kedvezményt biztosítok, amennyiben tudtok biztosítani szállást, ha az ország túloldalán lenne az esküvőtök.
Minden egyéb megbeszélés tárgya. :) Például ha a Szegedi Füvészkertben szeretnétek fotózni, videózni, nyilván a belépő jegyre meghívhattok bennünket az asszisztensemmel. :) Ha a Színházat szeretnétek kibérelni, megoldom. Ezek minimális, kb 5000 Ft-os extra tételekről lenne szó. Stúdióbérlet is megoldható, ha időben jelzitek. Ha szeretnétek „polaroid” jellegű analóg fotókat is a készíttetni lagzin, az anyagáron megoldható. Rugalmas vagyok, és elég sok mindent meg tudok oldani :)
Viszont rejtett, sunyi, utólagos díjak nálam nincsenek. Pl „utómunkázási díj”-ról lehet hallani horror sztorikat más fotósokról, és olyan pároktól, akik végül engem választottak.
Az adni kívánt árajánlat tartalmazza az összes költségemet.
8. Alkalomhoz illő öltözékben jelensz majd meg a Nagy Napunkon?
Határozott IGEN. Öltönyben, és nem gáz ing+háromnegyedes naci kombóban :) Hisz vendégetek vagyok én is, csak kicsivel több a munkám egész nap és este.
Sőt, még az autómat is lemosom előtte! ;)
9. Kérhetünk mi is helyszíneket és beállításokat a kreatív fotózásokhoz?
Igen, sőt, kérlek benneteket, hogy kérjetek helyszíneket! :) Szeretem a kihívásokat, az új helyszíneket, és sok mindenre vagyok „kapható”. A portfóliómból egyértelmű lehet számotokra, hogy sokrétű fotózásokon vagyok már túl, és sok szemszögből, oldalról tudok megközelíteni egy-egy helyszínt, feladatot. Akár szó szerint is: például a levegőből! :)
10. Gond lenne, ha rajtad kívül más is fog fotózni vagy videózni?
Ha csak fotósként kellek, természetesen nem gond, hogy lesz rajtam kívül még valaki, aki állóképeket készít.
Ha videózni hívtok fotós mellé, olyankor egyeztetnem kell a másik szakemberrel vagy stábbal, hogy mikor, ki, hol álljon, hogy ne zavarjunk be egymásnak. Ilyenkor természetesen nem megoldott, az, hogy a videókon abszolút ne legyen rajta másik fotós (és amúgy ezért is jó, hogy én öltönyben dolgozok).
Ha fotósként hívtok, mindig próbálok nem az operatőrök elé állni :)
Ha én és az asszisztensem fotózunk és kreatív videózunk – nyilván ez a legoptimálisabb megoldás – mert a csapatmunka és összeforrottság miatt nem állunk egymás elé / nem zavarunk be a másik munkájába.
10+1. Miért lettél esküvő fotós?
Kiváló kérdés. Az biztos, hogy régebb óta fotózok, mint nem.
A visszajelzések alapján kiválóan ragadtam meg a pillanatokat, már amikor még csak fesztiválokat és koncerteket fotóztam. Ezt nyilván esküvő fotósként is kamatoztatom, és gyakran a retusálás közben is elmosolyodom, kvázi elérzékenyülök a megragadott látványon. Ez nyilván többszöröződik, amikor maga a pár látja, és több év távlatából újraélik ezeket a momentumokat.
De a legjobban azokat az email-eket szeretem olvasni, amikor először szembesülnek a párok a nyers fotókkal, és rájönnek, hogy „Basszus! – Igen nehéz lesz válogatni!” :) – ezeket a válaszlevelek adnak erőt olyankor, amikor ki sem látszom a(z utó)munkából, a nyár és szezon vége felé. :) Vagy ha a válaszlevélbe leírják azt is, hogy elbőgte magát a meghatódottságtól a friss ara, a készült videó láttán. Ezek kiemelkedően fontos visszajelzések. :)
Bár a Lia és Zoli esküvőjén kizárólag fotóztam, de az biztos: mennyire jó dolog a drónos videók, fotók készítése az esküvőkön.
Bár a Lia és Zoli esküvőjén kizárólag fotóztam, de az biztos: mennyire jó dolog a drónos videók, fotók készítése az esküvőkön. A légifelvételeket én szolgáltattam a videós kollégáknak, még a 2017-es szezon végén – és ezt a videót is ők készítették :) Sajnos ezt a tök jó melós ingemet azóta már szétizzadtam :D #esküvőfotós #esküvő #videó #kreatívvideó
Nagyon úgy néz ki, hogy télen is vannak most már esküvőim :) És ha már tél, itt van egy olyan esküvős kreatív fotózás, ahol nem kültéren dolgoztunk, hanem stúdióban, törpenyulakkal :D. Majd indultunk a polgári ceremóniára :)
Júliusi, budapesti esküvő fotós sorozatomból láthattok most egy válogatást, ami a Holiday Beach Wellness Hotelben készült, illetve mellette a Duna-parton. Ezzel a galériával bővül most a portfólióm. Egyébként még most is elképesztőmód el vagyok havazva a 2017-es szezon videós utómunkáival, de már látom a fényt az alagút végén :)
Kérlek foglaljatok időpontot minél korábban, mert már nagyban zajlanak a 2018-as esküvő fotós foglalások – eddig 6 szombatom foglalt már, hátha a tiéd még nem ;) Bővebb infót az esküvő fotós oldalamon találtok, klikk ide. Foglaljatok MOST!
Nem szoktam gyakran posztolni hasonló, önfényező bejegyzéseket, de ezt muszáj megosszam, mert most nem azok a párok dicsértek, akiket épp fotóztam, hanem a hozzám hasonló, esküvőkön dolgozó szakembereknek volt 1-2 jó szavuk a munkámhoz. Ami szokatlan.
Szóval pár hete fotóztam/videóztam Budapesten, konkrétan a római parton – egy mellesleg elég puccos helyszínen – egy esküvőt, és a lagzis vacsora alatt beszélgettem egy kicsit a szintén ott dolgozó hangtechnikussal / zenésszel meg ceremóniamesterrel. Meglehetősen jól esett, amikor megjegyezték, hogy én vagyok az „első fotós idén aki rendesen felöltözött”. Kérdeztem, hogy ez mégis hogyan lehetséges?
-Hát tudod, más fotósok fogják magukat, még egy inget sem vesznek fel, nem veszik ezt a minimális fáradtságot sem, hanem ba**eg beállítanak egy pólóban meg rövidnadrágban egy esküvőre és lagzira fotózni. Külön profi volt az, hogy a kollégád (asszisztensem, Ferenc) is rendesen felöltözött.
Nyilván szerintem nem ez a jellemző, bár az ijesztő, hogy szerintük idén én voltam az első. Az első?? Úgy vettem ki a szavukból, hogy nem egy esküvőn lehettek már, és lesz is még bőven munkájuk idén. Szóval fura, és egyben megdöbbentő a dolog. :)
Az idei első publikált esküvő fotózásom legjavát láthatjátok itt. Balázs és Anna egy hihetetlenül szimpatikus fiatal pár, öröm volt velük dolgozni! Köszönöm, hogy ilyen elképesztően szép fotókat készíthettem a Nagy Napjukon, Algyőn! :)
Elhatároztam, hogy szükségem lesz egy komolyabb Instagram profilra, mert a régibe túl sok macskás fotót toltam, kb ömlesztve. Ami pesze cuki, meg jó, de ha legalább alapszinten szeretném a komoly, felnőtt, szakember fotós látszatát kelteni, szükségem lett egy kizárólag fotós, publikus, kvázi portfólió-profilra is, amit itt megtaláltok. És kövessétek is nyugodtan, keveset fogok szpemmelni ;)
Tegnap este befutott az utolsó májusi foglalásom. Most először történt olyan, hogy fullosan lefoglaltak egy hónapra. Már csak ennek elképesztőmód örülök, annak meg pláne, hogy amikor leültem a párral megbeszélni a részletekről, azt mondták, hogy titkon azért remélték, hogy én leszek a befutó, azaz hogy végül én fogom megörökíteni a nagy napjukat. Elmondták még, hogy […]
Úgy néz ki, hogy továbbra is jócskán el vagyok maradva a portfólió feltöltéssel, mivel elég sok (jó) cucc készült az év végén. Így volt egy tavalyi esküvős elmaradásom is, amit most pótolnék. Kata és Kenneth esküvőjén használtam először új eszközömet, a Phantom-ot is. Itt most csak dokumentálás céljából. Amúgy is, Ők most beállított fotókat nem kértek, ezért a „kreatív” vonal most kimaradt, de sebaj. A végeredményeket itt lent láthatjátok, de a hangsúly most a fotókon van, azokkal tartoztam. Minden esetre nagyon izgalmas munka volt, teli kihívásokkal :)
Ha tetszik a stílusom, és szerintetek is én lennék a megfelelő választás megörökíteni a legfontosabb napotokat, akkor kérjétek ajánlatomat most (lent), hogy egyeztessünk emailben a részletekről! :) Most még -20%-al kedvezőbb áron foglalhatsz az Újév előtt! :) Szóval hajrá, foglalj le MOST!
Hesziék egy egészen különleges helyszínre vittek: a szegedi reptérre – ott kreatív fotóztunk, és a polgári ceremónia is ott volt :) A legjobb fotók itt ni:
Nóráék a neten találtak meg. Ők Krisna-Volgyben élnek, egy ökofaluban. Azért fotóztunk Szegeden, mert ide köthető a kapcsolatuk hajnala, itt ismerkedtek meg egymással. :) Így itt is akartak egymásnak örök hűséget fogadni. Köszönöm szépen, hogy én fotózhattam a Nagy Napotokat! :)
Fruzsina családja megbízott, hogy örökítsem meg a lányuk ballagását. No meg persze a kis húgit is, Tamit. Köszönöm a megbízást, és örülök, hogy nagyon tetszenek a fotók! :)
Még hogy felhős időben deríteni? Azt szokták hinni tévesen, hogy a derítőlapot csak verőfényes napsütésben lehet és érdemes használni! Totálisan tévesen!! Nem sokkal élettelibbek, mosolygósabbak így, hogy ott van az a kis fehér fény a szemek sarkában? Egy fehér pixel ennyit számít :)
UPDATE: Amúgy Éváék annyira meg voltak elégedve a fotózással, hogy azt mondták, hogy ezeket nem is kell retusálni, annyira jók! :D
A weboldal cookie-kat (sütiket) használ. A honlap további használatával ön elfogadja a sütik használatát és az adatkezelési nyilatkozatunkat. OK!Bővebben
Sütihasználat és ÁSZF
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.