Annival már 4-5 éve is dolgoztam, viszont stúdióban még nem, és szerencsére pont az utolsó pillanatban írt rám Decemberben, még a stúdiós költözés előtt. Szüksége volt pár fotóra.
Így eljött, és fotóztunk. A végeredmény „Anni-s” lett :)
És régóta nem posztoltam semmit, pedig van, lenne mit, mindig van új mutatni való, amire jó büszkének lenni… de valahogy ez a változás eléggé komolyan elvette a kedvemet az egésztől. Pedig egyre többen keresnek meg folyamatosan ezzel, de sajnos gazdát cserél az ingatlan, és én is munkahelyet „váltok”. Azért csak idézőjelesen, mert valszeg a szomszéd cégnél folytatom, teljes állásban, marketing menedzserként.
A Stúdió fotózás szolgáltatás ezentúl más formában, de folytatódni fog. Csak hogy hol, és milyen további, extra bérleti díjért, még nem tudom. Viszont ha még a mostani helyen akartok lőni pár jó fotót, akkor ezt dec 14-ig ejtsük meg, kérlek. Utána bontják :(
Szóval sok rossz, sok új. Utálom a változásokat, tudjátok. Kilépek a komfortzónámból, és keresek másik helyet, ahol még jobb, még egyedibb dolgokat hozhatunk létre. És ehhez kelletek TI is, továbbra is! :)
UPDATE: itt meg tudod tekinteni az eddigi legjobb stúdió fotókat.
Múlt héten volt egy ilyen, egész délelőttös fotózás, nőnapon (és igen, az összes hölgy kapott virágot!). Az ORFK kereste meg volt a munkatársamat, Barta Tamást a Print and Production-tól, hogy készítsenek olyan elrettentő plakátokat, melyeket ki tudnak rakni a 2-es főútra, mivel utóbbi időben elég sok a baleset azon az út(szakasz)on. Tomi meg hozott kiváló sminkest, elbűvölő modellt, kávét, mindent. A végeredményeket majd az általuk utómunkázott, grafikázott, kész plakátokon tudom majd megmutatni (valszeg). Addig is, pár werkfotó a délelőttről:
Loading...